Monolit Födém – Vasbeton Födém

Vélemények

A JS födémrendszer alkalmazási lehetőségeiről

 

Baráth Tibor kivitelező – Baráth-Bau Kft.

Kivitelezőként a múlt év őszén találkoztunk a JS monolit vasbeton födémmel.

Először kicsit tartottunk tőle, mert még nem építettünk JS monolit födémet, de mivel sok födémet építettünk már, úgy gondoltuk, hogy megbirkózunk ezzel a JS monolittal is.

A munka során viszont hamar megbarátkoztunk vele. Az embereim nagyon szerettek a JS panelekkel dolgozni, hiszen a hagyományos monolit födém zsaluzásához képest a JS elemek elhelyezésével gyorsabban kialakult a további munkavégzés felülete.

A hagyományosnál jóval kevesebb vasalást nem kellett a felületen görnyedve, térden csúszva végezni, hanem a bakokon megszerelt, megkötött bordavasalásokat egyszerűen csak be kellett tenni a helyükre, és így töredékére csökkent a felületen történő vasszerelés (koszorúk és a bordák csatlakozása)

Az egész szerkezet sokkal könnyebben, és főleg kevesebb idő alatt elkészült.

Sándor! A közel 20 éves kivitelezői tevékenységem során én még annyi műszaki segítséget, emberi támogatást nem kaptam senkitől a munkámhoz, mint tőled!

Nagyon köszönöm, és ahol tudom, most már a tapasztalataim alapján, meggyőződéssel támogatom a JS monolit szerkezet építését, mind vasalt, hőszigetelt padozatként, mind vasbeton födémként.

 

 

Bátyi János – Pázmándi Balázs – Püspökhatvan

“Kedves Sándor!

Megköszönve az eddigi segítséget, néhány mondatban összefoglalom a JS födémmel tapasztaltakat:

„A JS födém valóban rendkívül könnyű, egyszerűen kivitelezhető rendszer. A vasalása a statikai terv alapján akár házilag is előkészíthető.

Néhány ember, pár óra alatt kézi erővel felrakhatja a födém elemeket és a vasalást. Az előfalazás, vagy koszorú zsaluzás után a födém betonozása, célszerűen betonpumpával, a szokásos módon könnyen elvégezhető.

A végeredmény tökéletesen sima, jól szigetelt födém.

A Szállítóval, azaz Gacsó Sándor Úrral való kapcsolattartás az ajánlatkéréstől a kivitelezésig kiváló volt. Minden felmerülő kérdésben készségesen segített, kimerítő válaszokat adott, mind írásban e-mail-ben, mind szóban telefonon.”

Még egyszer köszönjük a segítséget!”

 

Dobszay Gergely  okl. építészmérnök, egyetemi tanársegéd:

 „… Az elemek kis súlya és az ehhez tartozó relatív nagy merevség (acélbetét) mindenképpen fontos előny,… az egyedi épületek, kisebb forgótőkéjű, emelőgépekkel kevéssé felszerelt kivitelezők számára teheti gazdaságossá ezt a födémtípust.”

 „… A fesztávolság kérdésében a rendszer nem csak, hogy versenyképes az előregyártott gerendás és monolit födémekhez képest, hanem itt mutatkozhat leginkább előnyösnek. Az előregyártott gerendás födémeknek sokszor kötött (és korlátozott) gyártási mérete van, a monolit síklemez, pedig nagy fesztávnál a lehajlás szempontjából lehet kritikus. A JS födémnél a magasabb kialakítással, esetleg vastagabb felbetonnal sűrű alulbordás, nagy inerciájú szerkezet alakul ki, amely tényleg lehetővé teszi esetleg kevesebb középfőfal betervezését. Tipikus ilyen alkalmazása lehet pl. a sorház, ahol 7-8 m-es ideális lakásszéleség mellett jó alaprajzok alakíthatók ki, ha belső főfalakat nem kell építeni.”

„… Megemlítem továbbá, hogy főként a nagyobb fesztávok kihasználása révén tűnik a rendszer versenyképesnek a többi, közismert födémtípushoz képest.”

„    További vizsgálatok elvégeztetésére javasolom a Műszaki Egyetem Épületakusztikai Laboratóriumának megbízását.”

 

Éhárt László okl. építőmérnök, tervező, saját házépítő Pápa:

„…Választásom azért esett erre, mert két generációs családi házat kívántam magamnak építeni, melynek folyamatos fűtése csak a földszinten lesz, a tetőtérben csak alkalmankénti használati igény van.”

„…A beépítés során gyors és gépköltség nélküli kivitelezésre nyílt lehetőség. A teljes födém beemelése kézi erővel három órát vett igénybe. A felbeton lehúzását lézeres vízmértékkel próbáltuk pontosan elkészíteni, és így csak padlókiegyenlítés szükséges a tetőtéri végleges burkolat elkészítése előtt. A födém úgynevezett tárcsa jellegű, emiatt az épület merevítése és a terhelésre az együttdolgozás is kedvező.

„… A födém elkészítése ott kedvező árfekvésű, ahol a födémmel szemben hőszigetelési és egyben teherbírási követelmények is vannak. Ezen kívül természetesen foghíjbeépítés, kis munkaterület, géppel kevésbé megközelíthető munkaterület esetén is kedvező.”

 

Szucsik György ügyvezető; Eger kertész utcai iroda és társasház beruházója:

„ Kérésedre ezúton foglalom össze röviden véleményemet és tapasztalataimat a JS födémrendszerről.”

„Társaságunk először alkalmazta ezt a födémrendszert, amelyről a CONSTRUMÁN szereztünk ismereteket. A tervezési alkalmazási útmutató korrekt és jó tanácsokat ad a JS panel rendszer felhasználási lehetőségeiről, az alkalmazás módjáról. Gyakorlati tapasztalatból kijelenthetem, hogy az útmutató mellékleteként rendelkezésre bocsátott költség összehasonlító táblázatok reálisan a helyi sajátosságainkat is figyelembe véve, megfelelően mutatták be a bekerülési költségeket, tehát reális információt jelentettek a döntésünk meghozatalához.”

„… Rendkívül pozitív tapasztalatként kell megemlíteni a szállítás, mozgatás és tárolás könnyű és egyszerű voltát. Ugyanez mondható el az elemek elhelyezése, alakítása és szabása szempontjából is. Az egész födémrendszer kialakítása az alátámasztásoktól a vasaláson keresztül, egészen a betonozásig rendkívül gyors és hatékony munkavégzést tett lehetővé…”

„Használattal kapcsolatos tapasztalatok:

Az épület lakóinak véleménye alapján kijelenthető, hogy a beszédhangok áthallása normális életviteli szokások mellett nem érzékelhető, a kopogó hangok tompák, elsősorban a falak által vezetett hangként jelennek meg. A födémbe az aljzatbeton alá 2 cm-es lépésálló hangszigetelő anyag került elhelyezésre”

„…Összességében megállapítható és kijelenthető, hogy beruházóként jó döntést hoztam akkor, amikor a JS panel födémrendszert választottam, hiszen költségtakarékos, korszerű, könnyen kezelhető és gyors munkavégzést tesz lehetővé.

 

Kovács-F Péter, Kovács F-László magánépítő fia Balatonfüred:

„…A födémrendszer nagyon jól vizsgázott, a szomszédok nagyon meglepődtek, mert lényegesen leegyszerűsödött a készítése. Aki a polisztirolos rendszerrel kíván építeni, és engem kérdez, mindenkinek az Önök rendszerét javasolom.”

 

Hamarics Jánosné magánépítő Keszthely:

 „… Mi a családi házunkat bővítettük. A meglévő részt toldottuk meg egy nappali térrel, amely közvetlen kapcsolatban van a kertünkkel. Ennek a résznek a födéme a tervezőnk javaslatára a JS rendszerrel készült. Az épületet már négy éve használjuk, és megállapíthatjuk, hogy a lakás legkellemesebb része a JS födémmel fedett nappali tér. Azonos fűtésintenzitás mellett 3-4 fokkal melegebb van, mint a ház többi részében, ezért túlzás nélkül azt mondhatom: ide járunk melegedni. Nagyon elégedettek vagyunk, és örülünk, hogy elfogadtuk tervezőnk javaslatát, az általunk akkor még nem ismert szerkezetet tekintve.”


Radics Róbert ügyvezető MemoreX Profi Kft. Kiskunfélegyháza

„Édesapám födéme pár hete elkészült.

A környező építkezésekről úgy 30 ember nézte végig a mindössze 1 órás felpakolási mutatványt!

Azóta is be-bejárogatnak a szájukat tátani.”

 

Gyalog Gergely építész; felelős műszaki vezető; műszaki ellenőr

Saját családi ház Gyenesdiás

“Lakóházat nem először építettem családom részére. Az első ház hagyományos téglából készült, még hőszigeteletlen formában, amikor még az előírások ezt lehetővé tették. A második lakóházra az akkori előírások szerinti hőszigetelés került. Eladása után a családi házam már az új hőtechnikai előírások betartásával fokozottan hőszigetelt módon került megépítésre, így különbséget tudok tenni az épületek között, mind a használat, mind a bekerülési és üzemeltetési költségek figyelembe vételével.

 Az új házba 2006. december 17.-én költöztünk be és azóta lakjuk teljes megelégedéssel.

Szerkezeti falaink KING   BLOCK polisztirol kéregzsalu közzé betonozott vasbeton falból van, míg födémünk a JS-1 acéllemezzel merevített polisztirol bennmaradó zsaluzóelemmel készített alulbordás monolit vasbeton szerkezet. A fal kéregzsalu és a födém csatlakozása mindenütt hőhídmentes szerkezeteket alkot.

 2008. január 12. és 2008. február 12.-e közötti időszakban a gázszámlánk (fűtés és a melegvízellátás biztosítása) 15.874.-Ft-ot tett ki. A családi ház nettó alapterülete 165 m2, a fűtött térfogat 440 légm3. Kimondhatjuk, hogy a fűtésre alig költünk, mert a számla összegének jelentékeny részét a melegvíz költsége tartalmazza.

 A kazán termosztát 17 Co-ra van beállítva. A napsütéses időszakban a napsugár hője, valamint a használatban lévő elektromos gépeink hőtermelése miatt 22-23 fok van a lakásban, míg borult időszakban a hőmérséklet 20 fok körüli, mindezt gépi szellőzés és hőcserélő alkalmazása és szinte fűtés nélkül érjük el. Igaz, a ház tájolása is kiváló.

Sokan kérdezik, hogy mi van a penészesedéssel, a lakás páratartalmával, befülledésével. Saját tapasztalatunk mutatja, hogy a kiváló hőszigetelés mellett a lakás páraháztartása is tökéletes, komfortérzetünk elsőrangú. A harmatpont a tartószerkezeten kívülre került, mivel a hőszigetelés olyan vastagságú, amely azt lehetővé teszi, így páralecsapódás sehol sem tapasztalható, penész nem jelentkezik.

A választott szerkezetek igazolták az előzetes várakozásainkat, sőt felülmúlták azokat. A takarékos üzemelés mellett, kiválóan érezzük magunkat otthonunkban.”

 

Hevesi Tóth András magánépítő, Mende

 Tisztelt Gacsó Úr!

Levelemmel köszönetet szeretnék nyilvánítani, amiért az Ön által forgalmazott JS födém nevű terméket családi házam építéséhez felhasználhattam. Szeretném megköszönni az építőipari szolgáltatók között példaértékű együttműködést az Ön részéről, amellyel segítette a megrendelt termék tervek szerinti pontos legyártását, a pontos és díjmentes helyszínre szállítását és a majdani kivitelezés közbeni gyakorlati tanácsait.

Mivel családi házunk teljesen önerős kivitelelzésben készült, minden fontos tulajdonságát a terméknek már a kivitelezés kezdetétől megtapasztaltuk, ezeket a teljesség igényével megpróbálom felsorolni:

  • a pontosan és díjmentesen kiszállított terméket egyedül 25 perc alatt kézi erővel lepakoltam, pedig a nyerges vontató rakterét szinte teljesen megtöltötte a termék.
  • a legnagyobb, kb. 7 méteres elemek is kb. 40 kg-ak lehettek.
  • a termék a legkülönösebb falrendszerrel is messzemenőkig kompatibilis, mert jómagam a Bauland Baucell termékéből építkeztem, amely egy speciális hungarocell zsaluelem vasalt betonnal kitöltve, tehát a hagyományos téglaháztól eltérő rendszer, mégis kiválóan alkalmazható volt a födémrendszer.
  • a vasalati rendszert 3 fő munkaerővel 3 nap alatt elkészítettük, a fa tartórendszert másfél nap alatt 3 fő segítségével összeállítottuk, a JS elemeket mintegy 3 munkaóra alatt a teljes vasalattal a végleges helyére állítva szabadkézzel összeállítottuk.
  • a tetőtéri lépscőfeljáró zsaluzása 2 munkaórát vett igénybe, a betonpumpás betonkitöltés alig 2 órát. Tehát nincs értelme tovább ragozni, a rendszer lehetővé teszi a daru és egyéb gépek bérlése nélküli tiszta és gyors munkát.
  • beköltözésünk után további pozití tapasztalatot szereztünk a termékről, miszerint kiválóan tompítja az ún. testhangokat, amelyek a tetőtéri lakrészen történő lépések által gerjednek, hiszen a vasbeton monolitfödém alatt egy kb 5. cm-es polisztirolréteg helyezkedik el, amely kiváló hang és hőszigetelő.

Minden további felhasználót – saját tapasztalataim alapján – csakis bátorítani tudok e tiszta, könnyű, gazdaságos és kiváló használati értékű rendszer alkalmazására.

Köszönettel:                       Hevesi Tóth András és családja, Mende


Monolit Födém – Vasbeton Födém forródrót: 06-30/ 936-9933

  • Érdeklődjön elérhetőségeinken a JS FÖDÉM műszaki és anyagi feltételekről! 
  • Kérje ingyenes tanácsunkat meglévő terve alapján! 
  • Az országos hálózathoz tervezők, kivitelezők, és kereskedelmi képviselők jelentkezését is várjuk!

Prospektus

szóró-donga-a4Kattintson a részletekért!

Elérhetőségek

• Telefon:  06-30 / 936- 9933

• Email: jsfodem@donga.hu

Photostream

Skyline20150815_1 Concrete skyscraper growing out of bush next to decorative street lamp | Near Barbican Theatre, London, EnglandP1010999Vltava EnsembleNight on The Bund, Shanghai, ChinaVěže podél Ulice